* * *
Sok ilyen nem lesz, nem tervezem a feladataimmal teletömni ezt a felületet, azonban most a véleményeteket szeretném kérni. Köszi.* * *
Katasztrófa: nem veszélyes!
Mit nekünk a radioaktív eső és egy erőmű, mely kis túlzással bármikor felrobbanhat?!
Ma már minden megoldható: befolyásolható az időjárás, génmódosított növényeket lehet termeszteni, sőt, már a klónozás is lehetséges. Rengeteg dolgot meg lehet oldani. Viszont ha történik valami rendkívüli, amit a felelősök nem tudnak kezelni, akkor arról vagy nem akarnak beszélni, vagy azt próbálják velünk elhitetni, hogy nem is történt semmi. Pedig dehogynem.
Idén március 11-én ismét szembesülhettünk a félelmetes valósággal: ezúttal Japánt rázta meg egy 8,8-9.0-es erejű földrengés, minek következtében egy szökőár is lecsapott az országra. Már ekkor sokan meghaltak, vagy otthontalanná váltak. Senki nem gondolta, hogy a neheze csak ezután jön. A halottak és az eltűntek száma folyamatosan emelkedett, napról-napra egyre több elhunytról számoltak be a hírekben. Az élelmiszerellátás és a szolgáltatások akadoznak, rengeteg gyár bezárt, megtört a gazdaság.
Viszont a legrosszabb még mindig hátra volt. Néhány nappal a szörnyű katasztrófa után keltette fel a világ figyelmét egy atomerőmű, mely megrongálódott, nagy része súlyosan megsérült, használhatatlanná vált – a legfrissebb adatok szerint Fukushimában négy reaktor menthetetlen –.
A létesítményt körülbelül 30-40 éve építették még a régi szabványok szerint, és elkövettek egy végzetes hibát: az „áramgyár” gyakorlatilag egy törésvonalra épült. Igaz, utólag a hatóságok mentegetőztek, hogy egy hatos erősségű földrengést kibírt volna, de ez teljesen felesleges. Óriási felelőtlenség, hogy egy ilyen kétségkívül hasznos, de felettébb veszélyes üzemet olyan helyre építettek, ahol a legnagyobb környezeti és ezáltal biztonsági kockázatnak-károknak van kitéve.
Kiderült, hogy Japán se sokkal korrektebb, mint bármely más ország. „A szivárgás nem veszélyes.” „A kiáramló gőz nem veszélyes”. „A sugárzás nem veszélyes.” Semmi nem veszélyes. Épp csak azt nem akarták elhitetni az emberekkel, hogy ez a normális. Aztán szép csendben evakuálták a lakosságot. Először csak három kilométeres körzetből. Később 5-10-20, sőt még több kilométeres körben készültek-készülnek kimenekíteni az embereket. Akik pedig házaikban maradnak, nem nyithatják ki az ablakokat. Ez is normális.
Közben a japán utasok táskáiban, ottani húsokban mutattak ki határérték feletti radioaktív sugárzást. Pozsonyban pedig – Fukushimától 8950 kilométerre – radioaktív eső esett. De ijedtségre persze csak annyi okunk van, mint általában: semmi.
Meg kellene húzni végre egy vonalat: valakinek ki kell állnia és korrektül tájékoztatnia kell a világ közvéleményét: veszélyes-e ez a helyzet vagy már nem? Ha igen, akkor mennyire? Ha nem, akkor hogy sikerült megoldani a problémákat? Ezek a kérdések sok mindent helyre tennének.
De amíg ez megtörténik, addig is van mire válaszolni: első lépésként az Európai Unió és a világ majd’ összes országa úgynevezett stressz-tesztnek (fogja) kitenni erőműveit, hogy megfigyeljék, mennyire ellenállóak, vagy, hogy mi történne működési zavarok esetén. Közben ádáz vita dúl: szükség van-e az atomenergiára? Ha igen, milyen körülmények közt és mennyire? Ha nem, mivel lehet kiváltani? Mikor lesznek adottak a feltételek?
Csak sejteni lehet, hogy a megbeszélések, egyeztetések, tárgyalások alatt kemény lobbizás zajlik. Ez biztosítja azt, hogy ismét a gazdasági érdekek kerekednek majd felül. És azt is, hogy előbb-utóbb ismét lesz miért félnünk és lesz mit eltitkolnunk. Mert ez így rövid távon jobb. Valakiknek. De az is előfordulhat, hogy nem így lesz. Az egész világ várja ezt a pillanatot.
