Most szomorú vagyok, mert egyrészt teljesen feleslegesen elemeztem tegnap egész éjjel, másrészt pedig tényleg szívesen láttam volna a magyar kézilabdás nőket az olimpián. De megérdemeltük volna egyáltalán?
MNE 19 - 23 ESP
Először a szikár adatok:
Montenegró - Spanyolország 19-23 (9-11)
A gólszerzők:
Jovanovic 5, Knezevic 4, A. Bulatovic-Mehmedovic-Popovic 2, Miljanic-Radicevic-Djokic-K. Bulatovic 1
Pinedo 7, Mangue 6, Martin 4, Brano-Cuadrado-Aguilar-Alonso-Pena-Elorza 1
Be kell valljam, csak a második félidőt láttam, na de az... hát valami borzasztó volt. Azon még úgy átsiklana az ember, hogy alig voltak a nézőtéren - bár ez mondjuk elég feltűnő -, meg hogy besütött a nap az ablakon. De a játék, kérem! Hát valami kegyetlen volt, erre nincs is jó szó.
Na tehát, amit láttam belőle (már amit láttam, ugyanis a stream, hát eléggé egzotikus volt): mindkét csapat borzasztóan küszködött a fal előtt. Játékukban az ötlet legkisebb szikráját is maximum nagyítóval lehetett felfedezni. Próbálkoztak, verekedtek, csíptek, aztán (szegény labda itt már sírt) vagy beerőltették középre, vagy letették a szélre (ez is elég körülményesen sikerült), esetleg nemes egyszerűséggel szabálytalankodtak, de az is többször előfordult, hogy simán csak kidobták a labdát a pályáról.
Az jelentett felüdülést, mikor a két bíró megsajnálta szegény lányokat és befújt egy-egy hétméterest. Más kérdés, hogy a "hegyi szerbeknek" még ez sem volt túl könnyű feladat. A hispán nők legalább ezeket normálisan lövöldözték, bár én inkább az ellenkezőjét szerettem volna látni.
Aki ismeri ezt a játékot, az már biztosan hiányolja az átlövéseket. Nos én néztem a meccset, mégis hiányoltam őket. Ha meg néha megpróbálkoztak vele... ... bár ne tették volna. A második félidő átlövésgóljainak számát egy kezemen meg tudom számolni - és még össze is adhatom a két csapat teljesítményét -.
A támadásokat talán a legjobban az minősíti, amikor az 59. perc elején 3 gólos hátránynál az egyik montenegrói lány egyedül mehetett a labdával, és aztán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, belevágta azt a kapusba. Itt ütöttem egy akkorát az asztalra, hogy azt még a szomszédban is hallhatták.
Navarro egyébként - el kell ismerni - csodálatosan védett, a meccs végén 65%-os védési hatékonysággal büszkélkedhetett. Ez még akkor is több, mint világszínvonalú, ha figyelembe vesszük, hogy miket kellett tulajdonképpen védenie... Gyakorlatilag mindent leszedett: lerohanást, hetest (ez még a cserekapusnak is sikerült), átlövést és a szélsők próbálkozásait is. A dolgát még az is könnyítette, hogy a spanyolok nagyon tudnak védekezni. Rendkívül keményen és erőszakosan játszanak "hátul" és olyan könnyen váltogatják az 5+1 és a 4+2 szisztémákat (ez utóbbit különösen is szeretik), hogy az valami elképesztő. Vész esetén pedig akár még a 3+2+1 is előkerülhet, amit szintén jól játszanak... ezt rajtuk kívül a világ egyetlen csapata sem tudja, főleg nem így.
Bónuszként van náluk egy Mangue és egy Pinedo, akik, ha épp jó formában vannak, akkor hátukra véve a csapatot masíroznak tűzön-vízen át. Ma nekik se ment rosszul (ketten együtt 13 gólt lőttek).
Ezzel szemben Crna Gora inkább a támadásaiban bízhatott a világhírű Popovic és a két Radicevic főszereplésével (a többiek is tudnak azért gólokat lőni - elvileg). Ha képben vannak, akkor nagyon nehéz őket megállítani... hát ma nagyon messze voltak, nemhogy a képtől, még a fénysugártól is (hárman együtt 4 gólt szereztek). Ráadásként, ha valami különösen is botrányos ennél a csapatnál, az a kapusok helyzete. Egész egyszerűen nem találnak egyetlen normális embert se a gólvonalra. Ez pedig, valljuk be, Manguevel és Pinedoval szemben nem egy jó felállás.
Röviden: a (jó indulattal) közepesen és a botrányosan játszó csapat közül előbbi került ki győztesen, és mi ennek nem örülünk. De mi haszna lenne annak, ha örülhetnénk?
Megérdemelnénk egyáltalán?
Felsorolásszerűen az utóbbi 4 év eredményei:
- Olimpia, 2008 (Peking): 4. hely
- EB, 2008 (Skopje-Ohrid, Macedónia): 8. hely
- VB, 2009 (Kína): 9. hely
- EB, 2010 (Dánia-Norvégia): 10. hely
- VB, 2011 (Brazília): -
Ez alapján, egy szóval: NEM
De ez nem ilyen egyszerű: aki néz női kézilabdát, azon belül is válogatott tornákat, az folyamatos színvonalesést tapasztalhat (bár lehet, hogy csak én látom így). Szerintem az 1999-es, vagy épp a 2003-as világbajnokságok (ezek remek évek voltak, csodálatos meccsekkel) első nyolc csapatának tagjai most - már ha nézik a mostani versenyt - nem tudják eldönteni, hogy sírjanak vagy nevessenek azon, hogy milyen játékkal lehet idén bejutni a legjobb nyolc közé.
Ugyanis mostanság a legtöbb csapat döbbenetes hullámzóan játszik, egyik napról a másikra világosodhatnak meg, vagy épp borulhatnak el, minden logika nélkül. Ez sorozatterhelés alatt egyébként jellemző, de hogy ennyire szélsőséges legyen, az egész egyszerűen hihetetlen. Az a Németország, aki az első fordulóban megverte a norvégokat, méghozzá REMEK JÁTÉKKAL, végül a 17. helyért fog játszani. Mindezt azért, mert a nagy győzelem után valami (az ég tudja, mi) történt, és Kínán kívül (akit 1 góllal, 23-22-re győztek le) mindenkitől kikaptak. Na ezt tessék megmagyarázni. Logikusan. Hajrá!
A meccs győztese most a 17. helyért játszik... kész vagyok
Erre a játékra, amit a világbajnokságon a nagy többségtől (kivétel Norvégia, Oroszország és Brazília) látunk, a mostani magyar válogatott is simán képes lenne (sőt, normális napokon ennél (jóval) jobbra is). Ami eddig hátráltatta őket, az egyrészt a folyamatos edzőváltások, másrészt a rendezetlen körülmények, nem utolsó sorban pedig a fogalmatlan szövetség.
Magyarország női kézilabdacsapatának edzői az elmúlt pár világversenyen eredményekkel:
- 2005-2007: Németh András (VB 3., EB 5., VB 8. - utóbbi kettőn 1-1 meccsen múlt az érem)
- 2008, olimpia: Hajdu János-Konkoly Csaba-Imre Vilmos: 4. hely (elcsalták a bronzmeccsünket)
- 2008, EB: Imre Vilmos: 8. hely
- 2009, VB: Mátéfi Eszter: 9. hely
- 2010, EB: Mátéfi Eszter: 10. hely
Röviden a legutóbbi versenyről:
- volt két jó csoportforduló (SLO, FRA)
- egy szenvedős győzelem (UKR)
- két szégyenletes vereség (NOR, NED)
- és egy drámai összecsuklás (SWE)
Na most: az utóbbi (egyben utolsó) meccsen 45 percig vezettünk. Ha azt a meccset megnyerjük, bejutunk a legjobb négy(!) közé. Akkor most nem kéne mindenről lemondani, mert legrosszabb esetben is kontinentális kvótával bejutnánk a selejtezőbe. Más lenne a leányzó fekvése, nemdebár?
Tehát megérdemeltük volna? Őszintén megmondva NEM TUDOM.
Jövő
Ehelyett most ez van. Egyetlen előnye: elkezdődött egyfajta megtisztulási folyamat - csúnyábban kifejezve gennyedzés - a magyarországi kézilabdaéletben (én még bízom benne, néhányan nem, őket is meg tudom érteni). Ennek kezdetén új elnökséget választottak, akik, legalábbis úgy tűnik, tényleg csinálni akarnak valamit. És ők hoztak új női kapitányt is: a norvég Karl Erik Böhnt, aki egy új filozófiát és felfogást honosíthat meg a csapatnál. Úgy tűnik, a játékosok és a stáb szereti őt és a módszereit.
Valamit amúgy is tudhat, mert a fehéroroszok elleni Mogiljevben rendezett Eb-selejtezőn egy szenvedős csatát nyertünk meg. Olyat, amilyeneket az utóbbi néhány évben csak elveszíteni szoktunk.
Talán majd történik valami... legalábbis remélem. Az mindenesetre nem jó pont, hogy most hirtelen KEB lett a Győr vezetőedzője is, bár elvileg már keresik az utódját, mert - tök jogosan - felháborodtak bizonyos csapatok a döntésen.
Mindenesetre én azért bízom a dologban (tudom, optimista vagyok). Nem tűnik rossz párosnak ez a KEB-Siti Bea edzői team. Talán végre normálisan összekapják és motiválják majd a mi lányainkat, akik SOKKAL JOBB teljesítményre képesek annál, mint amit az elmúlt években mutattak. De nem kell sokáig várni: az első komoly teszt mindjárt az EB-selejtezők során érkezik, ugyanis márciusban egy héten belül kétszer játszunk majd Németország válogatottjával. Akik ugye kivertek minket. És most a 17. helyért játszanak. Igazán kár, hogy pont a VB-selejtező győri visszavágóján játszották az év legjobb meccsét.
De ha ezzel új aranykorszakot nyitottak, még hálás is leszek nekik.
