A retro-feelinget nagyon sokan szeretik, így vagyok ezzel én is. De azért mindennek van határa; a határban pedig az a jó, hogy túl lehet lépni. Amit pedig túl lehet lépni, azt túl is lépik.
A mai okossághoz az ötletet egy Facebookon látott kép adta. De mi is ez? Tippelj egyet, mielőtt mielőtt meglesed a megoldást. Ha tippeltél, akkor megnézheted, mi is ez (azaz jelöld ki a következő pár centit). A megoldás:MŰKÁTYÚ.
Azért feltenném azt a költői kérdést, hogy mégis hányan lassítottak azon az úton, ahol ezeket kitették? Gondolom nem sokan, mert ahol ilyen matricákat ki kell tenni, ott nem hiszik el, hogy valóban ilyen az út. Bezzeg ha itthon lennénk! (bár itt a kátyúk miatt nem lehetne letenni ekkora "lepedőket")
Komolyan mondom, nem értem az embereket. Miért jó, hogyha valami rossznak/kacatnak/veszélyesnek tűnik? Feltételezem, hogy réges-régen ott is voltak IGAZI kátyúk (igaz, lehet már nem emlékeznek rá, így a tengelytörés réme sem él, mint itthon.).
Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor otthon (legalábbis ahhoz közel) az osztrák turisták vidáman integetnek a széteső, télen hideg-nyáron meleg, koszos, büdös, néhol csukhatatlan ajtajú buszokból. Mindezt teszik pusztán azért, mert számukra élmény a kommunizmus. Egy olyan valami, ami különleges, izgalmas, érdekes.
Igen, ennek örülnek (Ja, nem is. Ma már az ilyenek többségét átfestették)
Mi sem bizonyítja jobban, hogy:
gőzük sincs, mi az a kommunizmus a gyakorlatban (jó, nekem se)
nem kell ezzel utazniuk naponta
A legaranyosabb az egészben, hogy a többség azt hiszi, hogy ezek ún. retro-buszok. Nem értik azt sem, mi miért nem örülünk nekik. Hisz ez egy ÉLETÉRZÉS, könyörgöm!
Búcsúzóul egy pletyka: elvileg egy osztrák helyi lapban néhány napig azt találgatták, hogy van pénzünk fenntartani ezeket a különleges hangulatú járműveket. Fogadjunk, eszükbe se jut a legkézenfekvőbb megoldás: nincs pénz újra.
* * *
Természetesen előfordulhat, hogy ezeknek az ál-kátyúknak volt valami gyakorlati haszna. Ezt nem tudhatjuk. Gondolatébresztőnek viszont biztosan remek volt.
Ez a bejegyzés megint inkább érzelmekről fog szólni. Aki szakmaibb megközelítést is szeretne, annak jó szívvel ajánlom EZT.
* * *
Egy magyar felségjelű, azonosító nélkül induló repülő története következik. Utazásunk során járunk majd Budapesten, Erdélyben, Máltán és a Balkán-félszigeten is.
18:40 Budapest: Mint kiderült, most sem jártam rosszul azzal, hogy a kapunyitás utáni első percekben érkeztem a Stefánia úthoz, mert ha nem így tettem volna, már idő előtt balkáni állapotokkal szembesülök. Pedig akkor még minden jónak tűnt (persze még nem is voltak olyan sokan). Kellemes meglepetés volt, hogy nem néztek bűnözőnek - volt példa az ellenkezőjére -, azaz csak egyszer tapiztak végig az ellenőrzésnél. Persze a korai érkezésnek megvan az a hátránya, hogy sokáig nem történik semmi a pályán, de legalább nem maradsz le semmiről.
A lényeg, hogy az idő múlásával azért szépen gyűlt a tömeg, látszott, hogy a szurkolókon semmi nem fog múlni.
20:30 Erdély: Frenetikus! Csodálatos! Fantasztikus! Ezek a jelzők illenek a közönségre (Igen, itt most picit egoista is vagyok, de a másik 24 ezer ember nélkül nem ment volna ;) Remek hangulat volt, nagyon élveztem.]. Még a tévéközvetítésben -az otthon megnézett összefoglaló alapján- is kitűnően szóltak a rigmusok.
Ez azért is kivételes eredmény, mert a Puskás stadion akusztikája borzalmas, eltűnik benne a hang. Körülbelül 3x annyira kell hangoskodni, hogy ez a stadion igazi katlannak tűnjön. Tegnap ez megvolt (egészen addig, amíg volt értelme, tehát körülbelül a 60-65. percig). A Hajrá - Magyarok! kiáltás pedig egészen különleges élmény.
De mindettől függetlenül a kedvenc rigmusom a: "Magyarországé! Magyarországé! Lesz még Erdély Magyarországé! Lálálálálálálálá láá lálá ..." volt. Ezt még nem volt szerencsém énekelni. Fantasztikus volt!
21.30 Málta: A második félidőben 0-3 után picit elhalkultak a drukkerek - talán mindenki elnézi nekünk -. Már az első félidőben sem volt sok köze a magyar csapatnak a játékhoz, és ez a másodikban se igazán változott (kivéve az utolsó öt percet, de akkor már mindegy volt). Egy kb. 2-3 sorral mögöttem ülő szurkoló mondta, hogy: "Bazmeg, legközelebb kijövök valami Máltára!". Lehet, hogy jól teszi. Az azért nagyon jól látszott, hogy Hollandia nem San Marino, de még csak nem is Moldova.
DE a csapatok közti különbség nem indokolja, hogy a válogatott elfelejtse a következőket:
mozgás, futás (Na ez aztán végképp nem az ellenfélen múlik, futni anélkül sem árt. Borzasztó volt látni, hogy a labdás ember sokszor mennyire tanácstalan volt. Nem tudott hova passzolni, mert nem mozgott senki sehova. A kivétel Rudolf Gergely volt, de őt meg egy szem csatárként simán levették a pályáról.)
passzolás
lövés (első félidőben 1 értékelhető próbálkozás, még az első gól előtt)
védekezés (ez egyébként se igen szokott működni, de tegnap tényleg borzasztó volt)
Az meccs záróakkordjaként két kísérő még berohant a pályára, ami akárki akármit mond, nekem nem tetszett, de legalább megmutatták, hogy kell sprintelni.
Touchdown!
22:20 Sarajevo-Tirana tengely: Meccs után a szektoromban öt percig állt a kiengedés feltételezhetően azért (legalábbis ezt lehetett később hallani), mert valaki nagyon okos módon le akart törni/rúgni valamit a szektor környékén. Utána pedig azt láthattam, ahogy a lépcsőtől másfél méterre emberek rohannak / gurulnak le a dombon, hogy előbb kijussanak. Ez egyébként teljesen felesleges volt, mert a sor annyira összetorlódott, mintha minimum 40.000-en akarnának egyszerre kimenni. Kedves rendezők, ezt még gyakorolni kell.
Mindent összefoglalva én remekül éreztem magam attól függetlenül, hogy a meccs bizonyos szakaszai elég megalázóak voltak. A hangulat mindig, mindenért kárpótol. Épp ezért leszek annyira őrült, hogy szeptember másodikán, amikor a svédek látogatnak ide, szintén a kapu mögött fogok állni, ugrálni, ordibálni és énekelni. Remélem, hogy akkor végre 90 percig lesz okom rá.
* * *
Közben a repülőre valaki csúnya módon a "DuplaNulla-Négyes" feliratot festette. A bázisra visszaérve ezt természetesen eltávolították, és így újra tisztán emelkedhet a levegőbe kedden, amikor az úti cél Amszterdam lesz. Sok sikert!
Aki a holnapi meccs szakmai felvezetésére kíváncsi, az nézzen körbe az NSO, a FourFourTwo, a Telesport, az Origo, az Index vagy az MTI oldalán. Ezekhez képest nemigen tudok újat mondani.
* * *
Katarzisra mindenkinek szüksége van. Ebben a dologban az a fantasztikus, hogy minden ember másban találja meg ezt a csodálatos érzést. Van, aki egy jó koncerten, van, aki moziban, van, aki vezetés közben és így tovább. Az emberek, mint sok minden másban, ebben is különböznek. Nekem például a sport jutott.
Hogy ez jó-e, vagy nem, még én sem tudom mindig megítélni. Azért merülnek fel bennem kérdések, mert a magyar sport (ha tetszik-ha nem) lélekvesztőként imbolyog az óceánon. Lehetetlen nem észrevenni, hogy szinte minden sportágban visszafejlődés tapasztalható (persze üdítő kivételek mindig akadnak). Na ez az, ami olyan különleges pillanatokban, mint például a holnapi selejtező, nem jutnak az ember eszébe. És ez így is van jól.
A különböző mérkőzések, tornák, világversenyek jó lehetőséget adnak arra, hogy kibillenjünk a mindennapok szürkeségéből. A szurkoló az esemény minden pillanatában együtt él-mozog-lélegzik kedvenc sportolójával/csapatával és az élmény csak még nagyobb lesz, ha hazája képviselőinek szurkolhat valaki a nézőtéren. Ilyenkor az egész stadion, sportcsarnok, uszoda stb. egy emberként ugyanazt akarja: a hazai győzelmet (leszámítva néhány vendégszurkolót, de jó esetben nekik nincs okuk a hangoskodásra).
Volt már szerencsém többször helyszínen szurkolni. Fantasztikus érzés, amikor több ezer ember együtt harsogja a szurkolói rigmusokat. És amikor a végén a versenyző/csapat nyer... na akkor jön a katarzis -legalábbis nekem-. Ez egy leírhatatlan dolog. Én is voltam már ebben a csodálatos állapotban, például itt, itt vagy épp itt (most újranéztem az első kettőt - huh, még mindig beleremegek).
Focimeccsen viszont ez még nem adatott meg. Eddig nem hoztam szerencsét a magyaroknak (eddigi "eredményeim": 0-1, 0-3, 0-5, 1-2). Remélem, ez holnap másként lesz. Már csak azért is, mert a hírek szerint minden jegyet eladtak (ez kb. 25.000 nézőt jelent - hogy miért ennyit, az egy külön poszt témája lehetne...), ez pedig azt jelenti, hogy remek hangulat várható. Hangos szurkolás, zászlók, dudás, ordibálás, fütty ... és ÖRÖM.
Remélhetőleg lesz rá ok. Mindent összefoglalva ideális a helyzet egy nagy-nagy, egy igazi KATARZISHOZ. Én már várom. 25.000 társammal együtt. Hajrá Magyarok!
Sok ilyet kívánok holnapra (a videó a FourFourTwo facebookos oldaláról jött).
Úgy gondolom, vannak néhányan a világban, akiknek megadatott az a csodálatos képesség, hogy valamilyen ajándék, kegyelem folytán előre láthatják a jövőt.
Viszont biztos vagyok abban, hogy nem ők hirdetik magukat egymást túlharsogva a hirdetési újságokban, a tévében és az interneten. Különösen akkor nem árt gyanakodni, ha egy 0690-el kezdődő telefonszámot kell felhívni, melynek díja pedig kb. 380 forint/perc (+ még "jó esetben" a kapcsolási díj). Hangzatos szlogenek követik egymást, kedvencem a "Védelem mindenre! " . De van, aki házhoz jön, és/vagy fantasztikus kiegészítőkkel vár minket: kristályok, madártollak, varázslöttyök, rongybabák vannak segítségünkre.
Rendkívül komoly beosztások röpködnek: karmaelemző, tisztánérző, tisztánlátó, boldogságkutató, varázsló, mágus. Persze úgy könnyű, hogy ma már bárkiből lehet angyal (sic!), kártyavető, vagy bármi más egy nem túl hosszú levelező tanfolyam segítségével. Nem véletlenül mondta egy műsorban az egyébként általam nem túl sokra tartott Joshi Bharat, hogy: "A nyolcadik kerületben több mágus van, mint egész Indiában." Elgondolkodtató, hogy ennyi kuruzsló végezheti áldásos tevékénységét Magyarországon.
És amiért ez előkerült: úgy egy hónappal ezelőtt szinte minden médium beszámolt néhány áljósnő lebukásáról. Ők többek közt azt kérték áldozatuktól, hogy adják oda az ékszereiket kifőzésre, gyújtsanak fel egymillió forintot, de olyan is akadt, aki 28.100.000 forintot (még leírni is hosszú) kért azért, hogy egy családot "megtisztítson". Mindannyian azt állították áldozatuknak, hogy rontás van rajtuk (ruhájukon, ékszereiken, családjukon). Az ügyben külön érdekes, hogy az egyik károsult hölgy jósnők segítségét kérte az áljósnő felderítéséhez (ha nem hiszed, járj utána itt). Érdekes, no...
Emberek! Nem bűn gondolkodni, nem kell mindent elhinni! Amíg pedig meg nem találják és el nem ítélik a bűnösöket, addig az lehet a reményünk, hogy előbb-utóbb mindenki elnyeri méltó büntetését.
Örülök a találkozásnak. Annak is, aki keresett (hehe), annak is, aki véletlenül keveredett ide. Itt arról lehet majd olvasni, ami velem történt, vagy arról, amit fontosnak tartok vagy csak simán érdekel. Utóbbival reményeim szerint többször lehet majd találkozni (illetve annyiszor, ahányszor időm meg kedvem van ahhoz, hogy leírjam).
Miután ezeket a hihetetlenül meglepő dolgokat megtudtátok és még nem zártátok be az oldalt (amiért mindenki megkapja a napi virtuális piros pontját), akkor -mielőtt még megtennétek- jó szórakozást kívánok!
