Idő

Na az most van bőven. 90 percnyi borzalomért 2 év szünettel fizetünk. Fájdalmas ár.

A 2007-es franciaországi világbajnokság sorsolásán Magyarország az első kalapban kapott helyet. Mindenki rettegett tőlünk, szinte senki nem akart a csoportunkba kerülni. Aztán mikor kiderült, hogy a magyar csapat "otthona" Nimes város sportcsarnoka lesz, a helyiek majdnem bepisiltek örömükben.

Akkor még döbbenetesnek számított, hogy döntetlent játszottunk Spanyolországgal (2008 Macedónia: ezüst, Magyarország: 8.), vagy hogy simán kikaptunk a helyosztón a franciáktól (2009 Kína: ezüst, Magyarország: 9.).

Utána az olimpián remek teljesítménnyel (igaz, rossz meccsek akadtak) a negyedik helyen végeztünk. Közben legyőztük azokat a svédeket is, akik a tavalyi EB-n a második helyen végeztek (Magyarország: 10.)

Na, ilyen nem lesz jövőre...

Nem egész három évvel később, ma, 2011. június 11-én lezárult egy korszak (igen, ezt elég sok helyen elsütötték, de ami igaz, az igaz). A magyar női kézilabda-válogatott utoljára 1992-ben nézett tévében világeseményt, ez a barcelonai olimpia volt.

Most viszont egymás után két sorozatot is a kényelmes fotelból tekinthetnek meg: a brazíliai világbajnokságot és a londoni olimpiát is. Minden bizonnyal ezt ők sem szerették volna (legalábbis bízom benne), de sajnos tettek érte.

Ma aztán végképp nem sikerült semmi, különösen 7-5-től. Én személy szerint attól a ponttól éreztem a veszélyt, amikor ennél az állásnál Szabó Valéria labdát szerzett (beleütött), majd várta, hogy majd valaki megfogja; a többiek viszont rá vártak. Eközben Müller megszerezte a játékszert és gólt lőtt. Az állás gyorsan 7-8 lett, innentől pedig már soha többé nem vezetett a magyar csapat.

11-11-ig tisztességesen tartottuk magunkat. Az igazi borzalom akkor kezdődött, amikor 11-12-es állásnál a 28. percben emberelőnybe (!!) kerültünk. Joggal bízhattunk abban (így tett a ma egész jó napot kifogó "Gundi" is), hogy Althaus fegyelmezetlensége végre vezetéshez juttathat minket. Nem így lett: az előnyt kilátástalan játékkal veszítettük el 2-0-ra. Volt itt minden: támadóhiba, rossz lövések sora...

Szerencsére a félidő végén kaptunk egy hetest, amit (a ma jól játszó) Görbicz be is vágott a kapuba: 12-14. Ez az első harminc perc tükrében egészen vállalható eredmény volt, sőt. Összesítésben is csak(?!) négy, az addigi gólok száma alapján öt volt a hátrány. Ezt azért be lehet hozni egy félidő alatt ebben a (remek) játékban.

Na de a második félidő... Hajjaj, ez a káosz nem mindennapi. Mátéfi kapitány (akinek a 2009-es VB után még örültem, a játék sokszor egészen biztató volt - a csoportmeccsek egyikén például 45 percig abszolút pariban voltunk a norvégokkal(!) is -) ismét elkezdett mindenféle cseréket végrehajtani, mint az első mérkőzésen. Akkor sem sikerült, ma sem.

Németországban lecserélte az addig remekül játszó fradista lányokat (Tomorit és Zácsikot az egész meccsen nem láttuk többet, pedig harminc perc alatt ketten mindössze két lövést hibáztak), most pedig majd' teljes sorcserét láthatott a publikum. Ezt eléggé pánikszerűnek éreztem.

Ahhoz hasonlított legjobban, amit a román kézilabdás lányok méltán hírhedt régebbi kapitánya, Gheorghe Tadici művelt (Ő volt az, aki ha nem ment a csapatnak, akkor össze-vissza cserélgetett mindenkit, nélkülözve bármiféle rációt. A különbség annyi, hogy Mátéfi nem rángatja a lányokat, és a fejüket sem ordítja le.); ez egészen addig viccesnek tűnt, amíg nem velünk történt.

Teljes csőd következett. A 38. percben a kétgólos hátrányból már hét lett (13-20). A germán nők akkor lőttek gólt, amikor akartak (lassan akkor is, amikor nem akartak). Pálinger (Aki az első félidőben azt nyújtotta, amit vártunk tőle; nélküle már az első félidőben eldőlt volna minden.) ekkor leült a padra, Herr érkezett a helyére.

- Itt kitérve röviden Katira: a magyar kézilabdázás rengeteget köszönhet neki. A világ egyik legjobb kapusa 14 éven keresztül mindig a csapat rendelkezésére állt - csupán a kínai vébét hagyta ki -. Nagyon sokszor mentette meg a csapatot reménytelen helyzetben. Az ellenfelek rettegtek tőle, joggal. Aki még látni akarja csodálatos játékát, a következő idényben látogasson el a Győr egyik bajnokijára. Az összecsapás utáni nyilatkozatában elmondta, hogy ez volt az utolsó válogatottbéli szereplése. A döntése érthető, csak elfogadni lehet. KÖSZÖNJÜK KATI! -

Köszönjük!

Be kell vallanom, én ennél a különbségnél kikapcsoltam a tévét. Komolyan, fájt nézni, ami a pályán történt. Innentől az index szöveges közvetítését figyeltem. Akkor döbbentem le a legjobban, amikor a tudósítás az ÖTVENKETTEDIK percben (18-25) azt jelezte, hogy Magyarország időt kér. Akkor már minek? Mit lehetett akkor már tenni? Semmit.

Igaz ugyan, hogy az utolsó néhány percet 4-2-re nyertük, de ez ekkor már nem ért semmit. A végeredmény 22-27 lett, összesítésben 46-53 (egy jó, és három rossz félidővel sajnos ez a realitás). Ez nem csak egy kiesés, hanem két év teljes csend. A következő esély a hollandiai EB 2012 decemberében lesz (a selejtezőcsoport abszolválása nem okozhat gondot; ellenfelünk lesz Azerbajdzsán, Fehéroroszország és (mily' ironikus) Németország. Az első kettő jut tovább.)

Addig viszont csend és semmi. Ez nálunk különösen veszélyes, hiszen ha valami egyszer kiesik a "pixisből", az nehezen talál oda vissza. Reméljük, nem veszítettük el a szakágat, kár lenne érte. Ebben azért segíthet, hogy a 2014-es olimpiai kvalifikációs EB-t nálunk (és Horvátországban) rendezik.

Aki figyeli a magyar sport eseményeit, gyakran hallhatja a legkülönbözőbb irányokból, hogy nem lehet soha fiatalítani, csapatot építeni vagy pihenni, mert folyamatos az eredménykényszer. Na idő, az most majd' korlátlanul áll rendelkezésre. Csak aztán épüljön a csapat is, mellesleg pedig a vezetés is elgondolkodhatna.

Ha minden teljesül, még az is lehet, hogy két-három év múlva már csak egy rossz emlék lesz ez az egész, és újra olyan reményeket fűzhetünk lányainkhoz, mint 2007-ben, amikor éremesélyesként engedtük el őket Nimesbe. De addig még sok víz lefolyik mindenhol, mert most a csendnek van itt az ideje.

Egy biztos: a magyar sportkedvelők kénytelenek lesznek más december eleji elfoglaltságot keresni.