Vielen dank?

Ha nem tudom, miről dönt a mai mérkőzés, biztosan azt hittem volna, hogy egy legutolsó haknitorna lényegtelen összecsapását nézem. Nem csak a játék miatt.

"Aréna"

Már a kezdés előtt teljesen ledöbbentem: a német szervezők bevitték ezt a VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐT egy olyan csarnokba, aminél még itt Magyarországon is csak jobbat tudok mutatni. Még székek sem voltak a nézőtéren, az egész úgy nézett ki, mintha reneszánszát élné a szocreál építészet a maga "egyszerűségével". Ezután végképp nem értem, miért szólt be az EHF a Fradinak, hogy a KEK-döntőhöz a népligetinél sokkal jobb csarnok kell. Ehhez a mai borzalomhoz képest az a mesebeli mézeskalácsház lett volna.

Tévé

A német televíziós rendező sem vette túl komolyan a dolgokat. Magyarországi közvetítésnél elő nem fordulhatna (jó, kivétel lehet, de szerencsére nem ez a jellemző), hogy remegő kamera mutasson egy edzőt, vagy hogy még csak le se lassítsák, miért jön a gólja után tíz másodperccel ugyanaz a csapat. Az már mellékes, hogy picit több információt is fel tudtam volna dolgozni ott a képernyő tetején (kiállítások!), vagy hogy az időt jelző óra hol ment, hol nem.

Ha már tévé: eszméletlenül hiányzott Méhes Gábor. Ő úgy tud kézilabdát közvetíteni, mint kevesen (Matuz Krisztián még nagyon jól nyomja). Értem én, hogy Gundel ifi válogatott volt, de ő nem erre való, mert ez (hát izé...) most nem sikerült. Végig olyan érzésem volt, mintha le lenne maradva. A hangjában pedig szinte semmilyen érzelmet nem lehetett felfedezni. Van, aki ezt a stílust szereti, én nagyon nem. Ha már valaki közvetíthet, ne restellje átadni érzelmeit még akkor sem, ha ezek elsőre túlzónak tűnnek. A lelkes kommentátort előbb-utóbb úgyis megszeretik. (Nem az emberrel van gondom: a <<Sport művészete>> című interjúkötetét például nagy szeretettel ajánlom mindenkinek.)

Lényeg (e bejegyzés mellett EZT ajánlom olvasgatásra)

A himnuszok alatt néztük az arcokat (Szurkolótársamnak nagy kösz, hogy végignézte ezt a meccset!) és... megijedtünk. Az elszántságot kerestük, helyette viszont inkább az izgalmat és egy csipetnyi félelmet találtunk. Az első pár perc elég minősíthetetlen is volt, de a nyolcadik-tizedik perc körül sikerült felállni a padlóról. 

Ez főleg annak a Tomorinak köszönhető, akiről a válogatott szempontjából (hibásan?) már lemondtam a tavalyi EB után, ahol a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy egy-egy lövése mikor töri el a reklámtáblát (vagy karaterúgása az ellenfél csontjait). Most viszont egy emberként tartotta a lelket a csapatban: gólokat lőtt, heteseket és kiállításokat harcolt ki. Ha ő nem lett volna, akkor nem lenne miről beszélni.

Ez azért szomorú, mert a csapatban elvileg 16 játékos van, köztük világsztárok is. Kár, hogy nem látszódtak: Pálinger az első húsz-huszonöt percben úgy mozgott a kapuban, mintha semmit nem szeretne ott tenni, de Görbicz még rajta is túltett. A botrányosan elvégzett első hetes után Mátéfi le is ültette (Respect ezért, lett volna olyan edző, aki nem teszi meg.). 

Ebben a periódusban jó ötlet volt behozni Zácsik Szandrát is; számomra rejtélyes okból őt később már nem láthattuk. Óriási szerencsénkre a németek sem pörögtek fel semennyire, így a mi lányaink vonulhattak előnnyel az öltözőbe (és nem (csak) az ellenfél lőtt(e) (a) gólt az utolsó 15 másodpercben - ez elég ritka mifelénk).

Így aztán jókedvűen készülhettünk a második félidőre. A bizakodás maradt is, hiszen a kapuba álló Herrben szerencsére elakadt néhány labda, és a németek teljesen szétestek. Itt kellett volna eldönteni a meccset, ehelyett csak egyetlen gól esett - azért azt szerencsére mi lőttük -.

Később már nemigen volt ok a mosolygásra: a németek összeszedték magukat - jó, ez azért enyhe túlzás -, mi pedig egyre jobban belesüppedtünk a semmibe. Kivételek persze akadtak (leginkább Vérten és Szamoránszky), de ez csak arra volt elég, hogy a végén azt mondhassuk: van esélyünk. A vége 26-24 lett, ami azért nem rossz, ezt Győrben minden gond nélkül le lehet dolgozni.

DE! Ahhoz azért elég komoly változásokra lesz szükség. Nem elég az egész meccsen 6-7 fogott lövés - A magyar kapusok mellett a szintén nem túl jó napot kifogó Englert varázslónak tűnhetett -. Döbbenetes módon átlövésekre is szükség lesz. Tomorin kívül, ha jól emlékszem Ferling lőtt még egy gólt a kilences környékéről. 

Most pedig jöjjön a mindenkori neuralgikus pont:

A VÉDEKEZÉS

A problémák először a 2007-es franciaországi világbajnokságon tűntek fel. Ekkor lett divat a védőinknél, hogy az ellenfelet szinte kizárólag hátulról, a mezét vagy a nyakát fogva tartóztatjuk fel. Na most: itt a bírónak akkor is kétpercest kell adnia, ha nem akar. A probléma látszott, de ekkor még minden gond nélkül lőttünk harminc-harmincöt gólt egy meccsen BÁRKINEK. Igaz, nyolcadikok lettünk, de én bíztam abban, hogy ezt a problémát rövid úton meg lehet oldani (az oroszok elleni negyeddöntőben amúgy is győzelmet érdemeltünk volna).

A pekingi olimpián is akadtak problémák (különösen az oroszok és a koreaiak elleni csoportmeccsen), de ott a negyeddöntőben az elmúlt évek legjobb játékával, remek meccsen legyőztük a románokat. Bementünk a legjobb négybe, és csak egy kapitális bírói csalás akadályozta meg azt, hogy érmesek legyünk (a bronzmeccsre gondolok: vérlázító volt).

Azóta viszont egyre süllyedünk: a macedóniai EB-n nyolcadikok, a kínai VB-n kilencedikek, a norvég-dán EB-n már csak a tizedikek lettünk. Ezekben az eredményekben főleg a védekezés a ludas.

A mai meccsen is rengeteg példát láthattunk arra, hogy a falban üres sávok segítettek az ellenfél átlövőinek. Mindezt megfejeltük azzal, hogy a támadók sokszor fault nélkül futhattak párhuzamosan a védőfalunkkal, egészen a résekig - onnan pedig már állhat bárki a kapuban, nem nehéz gólt lőni -.

Mindezektől függetlenül a magyar női kézilabda-válogatottnak kötelessége kijutni a brazíliai világbajnokságra. Nem is kell hozzá csodát tenni, hiszen ez a német csapat nem egy világverő egylet - egy komoly válogatott (Norvégia, Oroszország, Korea) ma minimum 8-10 góllal vert volna minket, mi pedig mindentől függetlenül legyőzhettük volna a germánokat -. 

Én bízom a lányokban: össze fogják szedni magukat, és a remek győri közönség előtt szépen játszva kiejtik ellenfelüket. Nincs más alternatíva. A siker után pedig lehet dolgozni, hogy a VB-n már ne legyenek olyan problémák, mint például a mai meccsen. 

Addig is: HAJRÁ MAGYAROK!