Hajrá Katar?

A játékosok eltűntek, a bajnoki döntő szünetelt, a show viszont teljes fordulatszámon dübörgött. Pénzért. De mégis minek?

Szuper?

Férfiasan be kell, hogy valljam, hogy egészen idén május 14-éig fogalmam sem volt arról, hogy mi az a Super Globe - legalábbis kézilabdás szemszögből. Van mentségem: 2010 előtt utoljára 2007-ben, előtte pedig (1997-től) ötévente rendezték meg ezt a tornát, ahol különböző földrészek legjobb(?) csapatai - plusz a házigazda ország egy vagy két csapata - mérkőznek meg egymással.

Hogy ez az ötnapos parádé mire jó, arról elképzelésem sincs: a versenyt az amúgy is többszörösen túlterhelt versenynaptár kellős közepére tették, ezzel kvázi félbevágva az európai bajnokságok hajráját. Ez még érthető is lenne, ha ez a rendezvény hozna valamit a sportágnak, de ezt sem igazán teszi meg. Figyelmet egyáltalán nem kap, a csapatok sem veszik túl komolyan a dolgot.

Ideggyenge Hülyék Frakciója

Mondjuk jó kérdés, mit várunk egy olyan szervezettől, melynek elnöke az ég tudja, mi óta az a Hassan Mustafa, aki évente minimum kétszer, de inkább többször különböző ügyekbe keveredve borzolja a kedélyeket. A kedvenc sztorim viszont az, amikor kiderült: a sportág olimpiai részvétele veszélyben van - azaz volt -, mert a központban (Bázel) lusták voltak összeállítani a doppingellenes programokat (és ez csak egy a sok gond közül), ami azért nem egy eget rengető feladat.

Katar

A hely, amitől minden épeszű sportvezető helyében óvakodnék. Azt minden bizonnyal sokan tudják, hogy az ázsiai sportversenyek sosem a Clorox-fehérségről voltak híresek - a legemlékezetesebb, legjobb példa talán a kilenc évvel ezelőtti foci vb -.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ebben a kis országban bőség van a lassan tényleg aranyárú olajból, és ettől nem teljesen függetlenül pénzből is, akkor gyorsan rájöhetünk arra, hogy nem csak az időjárás miatt felesleges vastag kabátokat hozni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itt még nem tanulták meg, hogyan kell ezt óvatosan csinálni. Példa itt (bővebben itt, egészen elképesztő dolgokat láthat, aki szeretne):

Egyszerűen nem találok magyarázatot arra, hogy mégis hogyan kaphattak meg ők gyors egymásutánban labdarúgó- és kézilabda-világbajnokságot is (illetve lehet, hogy mégis - sőt, még lehet, hogy következménye is lesz a dolognak).

Sör-virsli

Visszatérve a "versenyre": komolysága méltán vetekszik a legsötétebb haknik borzasztó tátogásával. Olyan az egész, mikor egy kisvárosi megafesztiválra unottan megérkezik a jó pénzért odarendelt sztár, aki előtt a helyi "üdvöskék" ugrabugrálnak, lehetőleg egy kicsit megbolondítva, hogy a slusszpoén előtt is legyen miért sikítozni. Aztán a várva-várt nagyember másfél órán keresztül csinálja a semmit, de a közönség mégsem fütyül, mert már az előadás közepén elolvadt a gyönyörűségtől.

Bakonyalja

De mégis hogyan kerül képbe a Veszprém? Ez egy nagyon izgalmas kérdés, de az még nagyobb talány, hogy jutott el a fél csapat (ráadásul a jobbak) az Al Sadd csapatához a bajnoki döntő kellős közepén(!). Oké, hogy ez a Veszprém-Szeged már nem az, mint néhány éve (példa itt), de mégiscsak egy döntő, könyörgöm!

Elég skizofrén helyzet lehetett ez a szurkolóknak. Ehhez az MKB Veszprém szurkolói facebook-oldala is hozzájárult azzal, hogy - akárcsak a bakonyiak meccsei előtt - minden nap szépen kiírták, hogy most X-el és Y-al fognak játszani, és hajrá. A meccs után pedig, hogy: "Éljen, győztünk!" vagy "Nem baj, közel voltunk."

Azért az megnyugtató, hogy a magyar játékosok nem törték össze magukat (Perics összesített védési hatékonysága: 29% - hát ne vicceljünk).

Hogy ennek az egésznek mi értelme volt és hogy mit kerestek ott európai játékosok, fogalmam sincs (a házigazda ország másik csapatában is felfedezhetőek hát, nem feltétlen őshonos katari nevek egyenesen Zágrábból). De a lényeg, hogy a LÉNYEG megy tovább, ezt meg el kell felejteni, amilyen gyorsan csak lehet.

Végre vége... (3.rész)

A méltán népszerű és közkedvelt - ja - sorozat harmadik, befejező epizódjában azt vázolom fel (elsősorban magamnak, de nem sértődöm meg, ha bárki elolvassa), hogy milyen kihívások várnak rám a következő egy hónapban két mozifilm között (jó, ez túlzás volt. Lesz sorozat is. :D ).

Közgazdaságtan 2 (május 25. 08:30, Ambro 213/B - szóbeli): A mai, cseppet sem kedves ZH után visszavettem igényeimből a tárggyal kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, mi lesz. Fogalmam sincs, hogy vizsgáztat ez az ember, vagy hogy mégis mi mást kellene tudni szóbelin, mint a dolgozatokban. Izgalmas lesz, az tuti.

Mottó: Y= C(Y-T) + I (r*+Θ) + G + NX(e)

Szakújságírás II. (május 30. 09:00, Ius 1 - szóbeli): Ez is egy talány. Oké, hogy el kell olvasni az újságokat. És utána? Mi fog történni? Fel kéne idézni, amiket az órán mondott (amik amúgy tök jó dolgok voltak, de szerintem teljes egészében és rendben senki nem jegyzetelte le őket)? Annyi reményem van, hogy azok, akik az első időpontra mennek, majd elmondják, milyen a vizsga. Ennek ellenére szerintem nem lesz nehéz.

Mottó: Hírvilág EXTRA

Bevezetés a katolikus hit rendszerébe (május 31. 08:30, Ambro 303 és 119 - írásbeli és szóbeli): Talán ez tűnik a legtisztábbnak az összes közül. Az utolsó "áltköt" tárgyam és azt is bátran mondhatom rá, hogy a legnormálisabb volt. Világosan le vannak fektetve a követelmények is, melyek nem túl nehezek. Erre elég lesz fél nap.

Mottó: János, Pál, János Pál, János Pál, Benedek.

Médiapolitika (június 3. 13:00, Aud.Max. - írásbeli): A szokásos. Kapunk üres papírokat - aztán tételt is - és írunk. Lehetőleg annyit, vagy még többet, mint ami belénk fér. Aztán ki tudja, mire lesz ez elég. Kemény lesz, de legfőképp azért, mert hihetetlenül "szorgosan" jártam az órákra. (Kérés: ha valaki tudja, melyik témák a tanár kedvencei és / vagy melyikeket adta tavaly a vizsgákon, az ossza meg velem. Tömegkommon döbbenetes volt a hasonlóság.)

Mottó: Probléma: azzal, hogy az individuum önkifejezésének nem ad teret, az a legnagyobb gond, hogyha az individuum megszűnik, akkor nincs lehetőség kilépni a felvilágosodás és a mítosz dialektikájának ördögi köréből.

Nemzetközi kapcsolatok elmélete (június 8. 10:00, Ste 1. - írásbeli): Mindent és még annál is többet - ez lesz  a jelszó abban a négy napban, ami erre a tárgyra jut. Van egy könyv, rengeteg dia és óránként kb. 5-6 (vagy még több) oldalnyi jegyzet ami csak abból áll, ami ezekben nem igazán megtalálható. Felsorolások, csoportosítások, definíciók, elvek, filozófia, minden. Amúgy nagyon érdekes, csak sok. Kemény lesz nagyon. Nem is csoda, hogy a második vizsgaidőpont már most telt házzal üzemel.

Mottó: Az egyezményeknek 11 fajtája van, mindegyiket máshogy hívják, mást jelent és más elvhez 

kapcsolódik.Szerintem ennyi bőven elég.

Vizuális kommunikáció (június 16. 10:00, Aud.Max. - írásbeli): Cél: túlélni külsérelmi nyomok nélkül. Ha komolyabbra veszem a figurát, akkor sem sokkal nagyobbak az elvárásaim: túlélni. Az összes közül ez a legreménytelenebb, ráadásul az utolsó, amikor az agyam már rég halott lesz. De hátha. A kereszténység is sikerült. Amúgy a követelmény 164 dia és a "Film formanyelve" című összefoglaló. 

Mottó: Imaginációnak nevezzük azt a sajátos képességet, hogy a téridőből síkokat tudunk absztrahálni, majd visszavetítjük őket a téridőbe. Az imagináció a feltétele a képek létrehozásának és megfejtésének.

* * *

Szóval ez volna az. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki ebben a félévben jegyzettel ajándékozott meg. Sokat tettetek a sikerért. Vizsgatippeket és tanácsokat kommentbe várok.

Ha valakinek valami kell, és az nekem megvan, szívesen elküldöm. Írj emailt vagy üzenetet a Facebookon.

Végre vége... (2.rész)

A visszatekintő második részében azt a beadandót másolom ide, amit a sajátjaim közül a legjobbnak tartok. Persze ez szubjektív, és annak is bőven van köze a döntéshez, hogy mekkora felhajtás lett körülötte (még külön feladat is volt a csoportomnak, hogy ez vajon befér-e bárhova is). Akik már hallották, jót nevettek rajta, így szeretettel ajánlom mindenkinek az infós műfajok és S.Z. támogatásával xD.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mese egy kutatásról

A Földtől nem kicsit távoli Iraputao kisbolygón zajlik az élet. Az ott lakó rendkívül pedáns és alapos népség a fejébe vette, hogy megvizsgálja a „csodálatos emberek” életének néhány szeletét. Ők sem számítottak arra, hogy a „tájékoztatás” résznél sokkot kapnak.

Persze a legnagyobb probléma az, hogy ennek a szekciónak a vizsgálatához épp a közép-kelet-európai Magyarországot választották. Pedig szimplán jófejségből választottak bennünket: hallották, hogy mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány, gazdasági szakember, politikus és mindenes országa.

Ettől a fejlett országtól azt várták, hogy a tájékoztatás, hírközlés olyan, de inkább még jobb, pontosabb lesz, mint amilyen az ő – kétségkívül jó – normáik szerint kialakult. Hosszas gondolkodás után arra jutottak, hogy ennek ellenőrzésére tökéletesen alkalmas, ha az ország két vezető politikai napilapjának egy-egy aktuális ügyet részletező tudósítását hasonlítják össze. Ezt remek lehetőségnek gondolták, mondván: „a tudósítás úgyis pártatlan, de a rendszer működésének megfigyelésére kitűnően alkalmas”.

A tudósítás pártatlan. Információkban gazdag. Kijelentő módú. Helyszínen készül. Ezeket a jegyeket keresték a cikkekben, mint a létformaközi egyezmény elemeit. Először csak meglepődtek: hogy lehet egy képen megörökített tarkó nagyobb, mint a szöveg? Ezen gyorsan túllendültek, mondván, az emberek vizuális típusúak.

Kis idő múlva megismerkedtek a szöveggel. Nem tértek magukhoz: értetlenkedtek, hogy lehet ennyire eltérő súllyal tárgyalni az eseményeket. A Magyar Nemzetben például a kormányfő bitorolta a hely több mint felét, míg a viszontválaszok és egyéb kommentárok – lám, megismerkedtek a politológusokkal – egy keretben foglal helyet a sokadik oldalon, kicsi betűkkel. Azt is észrevették, hogy aki a miniszterelnökkel markánsan szembehelyezkedik, arról nem a tudósítás szellemében írnak, ekézik őket rendesen. A jelentésükben külön kiemelték a következő mondatot: „A Lehet Más a Politika frakcióvezetője Orbán Viktor felszólalása és a Magyar népmesék között próbált párhuzamot vonni.” Mi az, hogy próbált? Vagy megtette, vagy nem – értetlenkedtek a kedves idegenek. Rájöttek, hogy itt a szavakra nagyon kell ügyelni, mert a legártatlanabb kifejezés is könnyen rosszindulatú élt kaphat. Feljegyezték még azt is, hogy az újság Orbán úr minden egyes megszólalását a tökéletesség és szépség mintaképeként ábrázolja.

„Az első lapban csalódnunk kellett, de majd a másik!” – gondolák magukban az elemzők. Igaz, már elöljáróban látták a „nagy tarkót” de igyekeztek ettől elvonatkoztatni. Hiába próbáltak, már az első oldalon újra hüledezhettek: „Beszéde inkább annak ecsetelésében merült ki, hogy az előttünk álló időszak tétje minden eddiginél nagyobb, de muszáj bírni szusszal.”. Ezt a mondatot ők lekicsinylőnek és csipkelődőnek tartották. Bántotta a tudósokat, hogy ez a mondat – és társai – a címoldalon kaphattak helyet.

Talán még jobban meglepődtek, mikor azt látták, hogy a kiemelések és a jó-rossz játék végeredménye – ami szerintük nem képezhetné tudósítás részét – teljesen ellentétes a Magyar Nemzet tálalásával.

Itt hiába mond bármit Orbán, belekötnek, viszont az ellenzéki pártok frakcióvezetői egyfajta védelmezői szerepben tűnnek fel, akik próbálják megvédeni az embereket Viktor Úr kénye-kedvétől. Híres noteszükbe azokat a mondatokat írták első helyre, melyek az ország miniszterelnökének stílusával foglalkoznak, úgy mint: „Sokat elárult a miniszterelnök tárgyalási stílusáról, hogy…, Orbán meglehetősen félreérthetően fogalmazva úgy reagált, hogy…”. Ilyen és hasonló mondatokat számolatlanul találtak még a híresen baloldali – nem állták meg, hogy utána ne nézzenek, miért van ekkora különbség – Népszabadságban.

A küldetés végén a sokkoló hírt megosztották Iraputao népével: az emberek között a tudósítás nem is igazán tudósítás. A hangvétel nem a szabályoknak megfelelő, hanem az épp aktuális érdek irányítja. Nagy csalódottság lett úrrá mindenkin. Egy példakép összeomlott.

* * *

Breaking news: a „már nem csodálatos emberek” vizsgálatát felfüggesztették. „Akik ennyit nem tudnak tisztességesen, szabályosan megoldani, azok nem érnek annyit, hogy súlyos milliókat költsünk kutatásukra” – nyilatkozta a helyi sajtónak a projekt vezetője.

Végre vége... (1. rész)

Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy bármikor is várni fogom a szorgalmi időszak végét, de most nagyon-nagyon örülök, hogy ez (gyakorlatilag már) eljött.

A jegybeírások kavalkádjában, ebben az őrületben végre kimondhatom, hogy túléltem ezt a félévet. Nem volt egyszerű. Pedig csak 13 órát vettem fel, csak azzal nem számoltam, hogy ez több munkát hoz magával, mint az tavaly tavasszal 16, vagy ősszel a 18.

Ezt MEGINT magamnak köszönhetem. Februárban még jó ötletnek tűnt, hogy ennyi gyakorlatot veszek fel, még óriási királynak is éreztem magam, hogy most aztán rengeteg dologra lesz idő az egyetem mellett (lenne mit tenni...).

(Hogy miről is van szó? Lássuk:

• Újság projekt 1
• Digitális fotó
• Infós műfajok
• On-line újság
• Társadalmi komm. II. (Szilczl)
• Médiaelemzés (Szigeti)
• És végül a tesi, ami gyakorlatnak számít, de ezt nagyon szerettem végig :) 

A legnagyobb csapást a szorgalmai időszakomra azzal mértem, hogy az utolsó előtti pillanatban a kultúraközi komm.-ot lecseréltem a projektre, de ez még nagyon jól is elsülhet (ha más nem, legalább hamar túl leszek rajta).

Külön bónusz, hogy ismét bebizonyosodott: ha egy tárgyat több tanárnál is fel lehet venni, akkor én remek érzékkel választom ki azt, akinél sokkal többet kell tenni a jegyért.

Mindezt tetézte, hogy sajnos a kurzusaim (és így a szemináriumok is) szoros versenyt vívtak a "félév legunalmasabb tanegysége" címért. Ez sem könnyítette meg a dolgomat (eredményt nem fogok hirdetni).

A negatív érzéseket enyhítette, sőt, hogy az ÖSSZES órámon jó emberek vettek körül. Ennek különösen a gyakorlatoknál volt jelentősége. Áldom az eget, amiért minden tárgyamnál abba a csoportba kerültem, ahova. Mindenhol jól éreztem magam és amikor lehetett, a hangulat is jó volt. Mindenkinek üzenem, hogy nélkületek bediliztem volna. Remek csoportok voltak, jó volt veletek (remélem, a szimpátia a másik oldalról is fennáll)!

Ha ez nem volna elég, a nyakamba vettem egy politológia minort, amiből eddig csak két tárgyat vettem fel. Ezek viszont nagyon érdekelnek, szerintem végigcsinálom majd.

A visszaemlékezés 2. részében kiteszem azt a beadandót, amit a sajátjaim közül a félév legjobbjának választottam, a 3., záró körben pedig (nem mintha ez bárkit is zargatna, de) a vizsgák elé írok majd pár gondolatot.

Össze, össze...

A hullám Szombathelyt is elérte.

Ha valaki figyel a hírekre, vagy legalább a pletykákra, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy országos szinten egyre jobban futó elképzelés lett az iskolák szétdarabolása, összevonása, megszüntetése és az egyéb boszorkányságok.

Előfordulhat, hogy az egész totálisan hidegen hagyna, ha nem lenne szó arról az iskoláról is, melynek a székeit négy évig koptattam. Arról az iskoláról, amely - annak ellenére, hogy én már nem maradtam szakképző évfolyamon - sok fontos készséget adott a jövőre nézve (is).

A téma lehetőséget adna politikai csapongásra, mégsem ez a cél, mert ez nem erről szól. Nem erről, hanem "szimplán" az oktatásról, aminek egy ország-nemzet alapkövének kell lennie. Már persze akkor, ha fejlődni szeretnénk. Épp ezért ez az UTOLSÓ UTÁNI dolog, amit karcsúsítani lehet. Ha ezt tesszük, akkor a jövőn spórolunk, amit nem tehetünk meg sem a most tanulókkal, sem a jövőbeli diákokkal, sem saját magunkkal szemben.

Igaz ugyan, hogy a gyereklétszám egyre csökken. De attól az ötlet még cseppet sem lesz jobb.

Egy iskola nem csak tanít, hanem identitástudatot is ad. Éppúgy, mint az, hogy hol lakunk. Gondoljuk el: mi történne, ha lakhelyünket összevonnák egy másik településsel. Vagy ha holnaptól az összes európai országot egy csapásra megszüntetnék és létrehoznák "Europeana" államot. Van egy tippem: mindenhol elég nagy lenne a felháborodás. Ezzel egy csapásra kukába dobnánk történelmünket, szokásainkat, hagyományainkat, jelképeinket (a sor még hosszan folytatható).

Ez a helyzet az iskola esetében is. A különbség csupán annyi, hogy kevesebb embert érintenek ezek a változások; de ettől még nem kisebb rangúak. Már csak azért sem, mert a fiatalok magukat  (és mások őket) az iskoláról (is) azonosítják. Én például Pázmányos is vagyok, és megdöbbentene, felháborítana, ha MINKET össze akarnának vonni egy MÁSIK egyetemmel (függetlenül a társtól).

Továbbá az is fontos tény, hogy az összevonással hírbe hozott iskoláknak már régóta megvan a maguk profilja. Kialakult, kiket képeznek, és azt jól is csinálják. Az egyik közgazdászokat képez, a másik szakácsokat, a harmadik pedig gázszerelőket. És ez jól van így.

A jelenlegi tervek szerint összevonnák a cukrászokat az informatikusokkal, a műszerészeket az autófényezőkkel. Hogy mi értelme van ennek, azt szerintem a világon senki nem érti. Talán érdemes lenne fellapozni az örökbecsű Magyar szólások és közmondások című könyvet. Ott előbb-utóbb a figyelmes olvasó megtalálja a "Aki sokat markol, keveset fog." mondatot. Kétségünk ne legyen afelől, hogy egy - bár közhelyes - de nagy igazságot leltünk meg. Úgy nem lehet a szakmákhoz hozzáállni, mint a dobozokhoz egy raktárban. Nem lehet annyival elintézni, hogy: "ezt ide tesszük, azt amoda toljuk, a harmadikat meg fel a nagy torony tetejére és akkor minden elfér".

Ha csak ezeket vesszük figyelembe, már látszik, hogy miért nem szabad iskolákkal játszani. 

Egyébként a vélemények kifejezésére, megjelenítésére már-már végtelen lehetőség adódik.

Sok sikert mindenkinek.