Végre vége... (2.rész)

A visszatekintő második részében azt a beadandót másolom ide, amit a sajátjaim közül a legjobbnak tartok. Persze ez szubjektív, és annak is bőven van köze a döntéshez, hogy mekkora felhajtás lett körülötte (még külön feladat is volt a csoportomnak, hogy ez vajon befér-e bárhova is). Akik már hallották, jót nevettek rajta, így szeretettel ajánlom mindenkinek az infós műfajok és S.Z. támogatásával xD.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mese egy kutatásról

A Földtől nem kicsit távoli Iraputao kisbolygón zajlik az élet. Az ott lakó rendkívül pedáns és alapos népség a fejébe vette, hogy megvizsgálja a „csodálatos emberek” életének néhány szeletét. Ők sem számítottak arra, hogy a „tájékoztatás” résznél sokkot kapnak.

Persze a legnagyobb probléma az, hogy ennek a szekciónak a vizsgálatához épp a közép-kelet-európai Magyarországot választották. Pedig szimplán jófejségből választottak bennünket: hallották, hogy mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány, gazdasági szakember, politikus és mindenes országa.

Ettől a fejlett országtól azt várták, hogy a tájékoztatás, hírközlés olyan, de inkább még jobb, pontosabb lesz, mint amilyen az ő – kétségkívül jó – normáik szerint kialakult. Hosszas gondolkodás után arra jutottak, hogy ennek ellenőrzésére tökéletesen alkalmas, ha az ország két vezető politikai napilapjának egy-egy aktuális ügyet részletező tudósítását hasonlítják össze. Ezt remek lehetőségnek gondolták, mondván: „a tudósítás úgyis pártatlan, de a rendszer működésének megfigyelésére kitűnően alkalmas”.

A tudósítás pártatlan. Információkban gazdag. Kijelentő módú. Helyszínen készül. Ezeket a jegyeket keresték a cikkekben, mint a létformaközi egyezmény elemeit. Először csak meglepődtek: hogy lehet egy képen megörökített tarkó nagyobb, mint a szöveg? Ezen gyorsan túllendültek, mondván, az emberek vizuális típusúak.

Kis idő múlva megismerkedtek a szöveggel. Nem tértek magukhoz: értetlenkedtek, hogy lehet ennyire eltérő súllyal tárgyalni az eseményeket. A Magyar Nemzetben például a kormányfő bitorolta a hely több mint felét, míg a viszontválaszok és egyéb kommentárok – lám, megismerkedtek a politológusokkal – egy keretben foglal helyet a sokadik oldalon, kicsi betűkkel. Azt is észrevették, hogy aki a miniszterelnökkel markánsan szembehelyezkedik, arról nem a tudósítás szellemében írnak, ekézik őket rendesen. A jelentésükben külön kiemelték a következő mondatot: „A Lehet Más a Politika frakcióvezetője Orbán Viktor felszólalása és a Magyar népmesék között próbált párhuzamot vonni.” Mi az, hogy próbált? Vagy megtette, vagy nem – értetlenkedtek a kedves idegenek. Rájöttek, hogy itt a szavakra nagyon kell ügyelni, mert a legártatlanabb kifejezés is könnyen rosszindulatú élt kaphat. Feljegyezték még azt is, hogy az újság Orbán úr minden egyes megszólalását a tökéletesség és szépség mintaképeként ábrázolja.

„Az első lapban csalódnunk kellett, de majd a másik!” – gondolák magukban az elemzők. Igaz, már elöljáróban látták a „nagy tarkót” de igyekeztek ettől elvonatkoztatni. Hiába próbáltak, már az első oldalon újra hüledezhettek: „Beszéde inkább annak ecsetelésében merült ki, hogy az előttünk álló időszak tétje minden eddiginél nagyobb, de muszáj bírni szusszal.”. Ezt a mondatot ők lekicsinylőnek és csipkelődőnek tartották. Bántotta a tudósokat, hogy ez a mondat – és társai – a címoldalon kaphattak helyet.

Talán még jobban meglepődtek, mikor azt látták, hogy a kiemelések és a jó-rossz játék végeredménye – ami szerintük nem képezhetné tudósítás részét – teljesen ellentétes a Magyar Nemzet tálalásával.

Itt hiába mond bármit Orbán, belekötnek, viszont az ellenzéki pártok frakcióvezetői egyfajta védelmezői szerepben tűnnek fel, akik próbálják megvédeni az embereket Viktor Úr kénye-kedvétől. Híres noteszükbe azokat a mondatokat írták első helyre, melyek az ország miniszterelnökének stílusával foglalkoznak, úgy mint: „Sokat elárult a miniszterelnök tárgyalási stílusáról, hogy…, Orbán meglehetősen félreérthetően fogalmazva úgy reagált, hogy…”. Ilyen és hasonló mondatokat számolatlanul találtak még a híresen baloldali – nem állták meg, hogy utána ne nézzenek, miért van ekkora különbség – Népszabadságban.

A küldetés végén a sokkoló hírt megosztották Iraputao népével: az emberek között a tudósítás nem is igazán tudósítás. A hangvétel nem a szabályoknak megfelelő, hanem az épp aktuális érdek irányítja. Nagy csalódottság lett úrrá mindenkin. Egy példakép összeomlott.

* * *

Breaking news: a „már nem csodálatos emberek” vizsgálatát felfüggesztették. „Akik ennyit nem tudnak tisztességesen, szabályosan megoldani, azok nem érnek annyit, hogy súlyos milliókat költsünk kutatásukra” – nyilatkozta a helyi sajtónak a projekt vezetője.